usavalasztas.hu

Putyin csak trollkodott?

Vlagyimir Putyin orosz vezető szavai a Demokrata Párt amerikai elnökjelöltjének, Kamala Harrisnek a támogatásáról „kiváló trollkodás” – mondta David Curtin, a brit Örökség párt vezetője az X-en, számolt be róla a Lenta.ru. „Kiváló trollkodás” – jellemezte a politikus az orosz elnöknek a Keleti Gazdasági Fórum (EEF) plenáris ülésén elhangzott szavaira adott reakcióját. Korábban Putyin azt…

Részletek

Trump: Nem tudom, mit érezzek Putyinnal kapcsolatban

Az orosz elnök korábban a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórumon azt mondta, hogy Moszkva inkább Harrist látná győztesként a novemberi amerikai elnökválasztáson. Putyin elmondta, hogy csodálja a demokrata párti jelölt „ragályos nevetését”, és hogy tiszteletben tartja Joe Biden jelenlegi elnök döntését, hogy őt támogatja utódjaként. „Putyin támogatta Kamalát, és nem tudtam, hogy fel kellene-e hívnom, hogy…

Részletek

Biden fia 15 éves börtönbüntetéssel nézhet szembe

Biden korábban tagadta, hogy 2016 és 2019 között szándékosan kerülte volna el 1,4 millió dollár adó megfizetését. Eredetileg Alford-vallomást akart tenni, amelyben elfogadja a vádakat, miközben ártatlanságát fenntartja, de az ügyészek ellenezték. Ez a döntés követte korábbi elítélését egy másik ügyben, amelyben fegyvertartás és kábítószer-fogyasztás miatt ítélték el, és ezzel ő lett az első olyan…

Részletek

Már korábban is felfigyelt a rendőrség a későbbi ámokfutó tinédzserre

MH/MTI 2024. szeptember 6. péntek. 6:30Frissítve: 2024. szeptember 6. 6:38 A Winder város középiskolájában, az Apalachee High Schoolban az intézmény egyik diákja, a 14 éves Colt Gray szerdán a délelőtti órákban nyitott tüzet az épület folyosóján. A lövöldözésben két 14 éves diák, Mason Schermerhorn és Christian Angulo, valamint két matematikatanár, a 39 éves Richard Aspinwall…

Részletek

Putyin támogatja Kamala Harrist

Putyin elmondta, hogy csodálja a demokrata párti jelölt „ragályos nevetését”, és hogy tiszteletben tartja Joe Biden jelenlegi elnök döntését, hogy őt támogatja utódjának – tájékoztat az Oroszhirek. A fórum egyik plenáris ülésén Putyint arról kérdezték, hogy van-e kedvenc jelöltje a választáson most, hogy Joe Biden, akit korábban támogatott, visszalépett. Azt is megkérdezték tőle, hogy novemberben…

Részletek

Putyin: Az ukrán fegyveres erők elveszíthetik harcképességüket

MH/ MTI 2024. szeptember 5. csütörtök. 10:56Frissítve: 2024. szeptember 5. 14:24 „Az ellenség nagyon súlyos veszteségeket szenved. Ez egyrészt a front összeomlásával fenyeget a legfontosabb irányokban, a veszteségek az egész fegyveres erő harcképességének elvesztéséhez vezethetnek, amelyre mi törekszünk” – mondta az orosz vezető. Putyin szerint Kijev nem érte el a kurszki régióba való betöréssel azt…

Részletek

Elon Musk: Trump győzelme nélkülözhetetlen a határok megvédéséhez

A civilizáció a tét az idei amerikai elnökválasztáson, Trump győzelme nélkülözhetetlen a szólásszabadság és a határ megvédéséhez, figyelmeztetett Elon Musk – számolt be róla a Magyar Nemzet. Nélkülözhetetlennek tartja az amerikai elnökválasztáson Trump győzelmét Elon Musk. Mint közösségi oldalán írja: „Trump győzelme nélkülözhetetlen ahhoz, hogy megvédjük a szólásszabadságot, a határok biztonságát, a városok közbiztonságát és…

Részletek

Az amerikai kormány orosz médiumokat sújtott szankcióval

MH/ MTI 2024. szeptember 5. csütörtök. 6:28Frissítve: 2024. szeptember 5. 6:53 A külügyminisztérium közleményében azt írták: vízumkorlátozásokat vezettek be bizonyos „Kreml által támogatott médiumokra” vonatkozóan, amelyek befolyásgyakorlás fedőintézményeiként működnek, vagy ahhoz hozzájárulnak. A közlemény hangsúlyozza, hogy a szankcióval sújtottak esetében az indok kizárólag „gyalázatos, fedett befolyásgyakorlás” és nem híradás tartalma, vagy félretájékoztatás. A vízuminformációk bizalmas…

Részletek

Joe Biden: Nem tesz meg mindent Netanjahu a túszmegállapodás érdekében

MH/MTI 2024. szeptember 2. hétfő. 23:07 Biden elnök megismételte szombaton is hangoztatott véleményét, miszerint nagyon közel van a túszok elengedéséhez vezető tűzszüneti megállapodás. Arra a kérdésre ugyanakkor, hogy mi indokolja optimizmusát, úgy válaszolt, hogy „a remény forrásai végtelenek”. Joe Biden egyben beszámolt arról, hogy beszélt a palesztin Gázai övezetben – öt másik emberrel együtt –…

Részletek

Biden első alkalommal csatlakozik Harris választási gyűléséhez

MH/MTI 2024. szeptember 2. hétfő. 22:29 Joe Biden az elnökjelöltségtől történt hat héttel ezelőtti visszalépése óta első alkalommal vesz részt Kamala Harris oldalán választási eseményen. Az elnök korábban ígéretet tett arra, hogy támogatni fogja alelnökének kampányát, aki az ő visszalépésével válhatott a Demokrata Párt elnökjelöltjévé. Ben LaBolt, a Fehér Ház kommunikációs igazgatója hétfőn közölte, hogy…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.