usavalasztas.hu

Leválasztanák Putyinról leghűbb szövetségesét

A találkozó pontos napirendje nem ismert, de bennfentesek szerint Kellogg a látogatást az orosz-ukrán béketárgyalások előmozdítására tett lépésként értékeli. Az amerikai külügyminisztérium és a belarusz nagykövetség nem kívánt nyilatkozni az ügyben – írja a Reuters. A Trump-kormányzat alatt legutóbb 2020-ban Mike Pompeo külügyminiszter járt Belaruszban, ami akkor több mint 20 év után az első magas…

Részletek

Szibiha: Az orosz erők több mint 9300 alkalommal vetettek be vegyifegyvert

Ukrajna új eszközök létrehozását sürgeti a fojtó, mérgező vagy más gázok, valamint a bakteriológiai hadviselési módszerek tilalmáról szóló Genfi Jegyzőkönyv hatékony betartatása érdekében, mondván, hogy a nemzetközi egyezményt Oroszország folyamatosan megsérti. Andrij Szibiha, Ukrajna külügyminiszter-helyettese szerint az orosz erők több mint 9300 alkalommal vetettek be vegyifegyvert. A külügyminiszter-helyettes emlékeztetett, hogy június 17-én volt a biológiai-…

Részletek

Zelenszkij üdvözli a G7 támogatását

„Fontos, hogy partnereink nemcsak a védelmünket készek támogatni most, hanem a háború befejezése után Ukrajna újjáépítésében is részt vesznek. Köszönetet mondok mindenkinek, aki segít nekünk az orosz agresszió elleni küzdelemben, és aki Ukrajnával együtt egy erős biztonsági architektúrát épít a jövő számára” – tette hozzá Zelenszkij egy Telegram-bejegyzésben, számol be a The Kyiv Independent.. Mark…

Részletek

Tovább nőtt az orosz csapás halálos áldozatainak száma Kijevben

Az ukrán fővárosban, Kijevben, így 28-ra nőtt a július 17-i orosz légitámadás halálos áldozatainak száma. Az orosz hadsereg kedden hajnalban az Ukrajna elleni háború egyik legpusztítóbb légitámadását hajtotta végre: több mint 440 drónnal és 32 rakétával támadták az országot. Különösen súlyos csapás érte Kijevet, ahol egy kilencemeletes lakóház teljes lépcsőháza omlott össze egy ballisztikus rakétatalálat…

Részletek

„Irán soha nem fogja megadni magát”

MH/MTI 2025. június 18. szerda. 14:44 Hamenei hangsúlyozta, hogy Iránra nem lehet sem békét, sem háborút rákényszeríteni. „Az értelmes emberek, akik ismerik Iránt, az irániakat és a történelmét, soha nem szólnának ilyen fenyegető stílusban ehhez a néphez, mert az iráni nép nem adja meg magát” – üzente Hamenei. A nyilatkozatban, amelyet az iráni állami tévében…

Részletek

Zelenszkij újabb évi 40 milliárd dollár támogatást követel

„Fontos biztosítani Ukrajna számára évi 40 milliárd dollár költségvetési támogatást – a fenntarthatóságunk érdekében, hogy országunk továbbra is ki tudjon tartani. És ez a G7-csoport vezetőinek, beleértve az Egyesült Államokat is, közös döntése kell, hogy legyen” – idézte az ukrán elnöknek a G7-országok vezetőivel tartott külön ülésén elhangzott szavait az oroszhirek.hu. Zelenszkij attól tart, hogy…

Részletek

Trump egy gúnyos megjegyzéssel földbe döngölte Macront

G. Fehér Péter 2025. június 18. szerda. 7:07 Donald Trump, ahogy mondani szokták, fogta a sátorfáját, és nagy hirtelen faképnél hagyta a most véget ért kanadai G7-csúcstalálkozó résztvevőit. Az USA, Kanada, Németország, Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Japán vezetői még a tanácskozás hivatalos befejezése előtt magukra maradtak, mert az amerikai elnök hazautazott. Trumpnak ez a lépése…

Részletek

Meddig terjednek Izrael céljai?

Szintet lépett az Irán-Izrael konfliktus – mondta a Magyar Hírlap stúdiójában Csicsmann László, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója. Hozzátette, ha megnézzük az előző, októberi csapást, az sokkal kisebb volt. Jelenleg az látszik, hogy Izrael elszánt, hogy megállítsa az iráni nukleáris programot. Megjegyezte, az a nagy kérdés, hogy meddig megy az eszkaláció. Az egyik forgatókönyv,…

Részletek

Kanada szankcionál és katonai segítséget nyújt Ukrajnának

MH/MTI 2025. június 18. szerda. 5:31 Újabb szankciókról döntött Kanada Oroszország ellen, valamint csaknem 1,5 milliárd amerikai dollár értékű új katonai támogatást nyújt Ukrajnának – jelentette Mark Carney kanadai miniszterelnök Kananaskisban, ahol a legfejlettebb iparú országok csúcstalálkozójának keretében megbeszélést folytatott kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. A kanadai vezető a Jevropejszka Pravda ukrán hírportál beszámolója szerint…

Részletek

Egyszerűsítenék az EU védelmi beruházásait

MH/MTI 2025. június 18. szerda. 1:31 Az Európai Bizottság új jogalkotási csomagot terjesztett elő, amelynek célja, hogy felgyorsítsa a védelmi beruházásokat és termelést az Európai Unióban, „alkalmazkodva a jelenkori biztonsági kihívásokhoz” – közölte az uniós testület kedden. A javaslatcsomag a tagállamokat és az iparágat abban hivatott segíteni, hogy gyorsabban és hatékonyabban fejlesszék védelmi képességeiket, ezzel…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.