usavalasztas.hu

Trump szabad kezet kapott

A bírák 6:3 arányban hatályon kívül helyezték egy alsóbb fokú bíróság döntését, amely előírta, hogy a hatóságoknak lehetőséget kell biztosítaniuk a migránsoknak arra, hogy elmondják, milyen veszélyek fenyegetnék őket egy harmadik országba történő kitoloncolás esetén – közölte a BBC alapján a Ripost. Az ügy a Trump-kormány által „legrosszabbak legrosszabbjaiként” jellemzett nyolc migránst érintett – Mianmarból,…

Részletek

Trump és Netanjahu kudarcot vallott Irán ellen

Az amerikai beavatkozás hatástalansága Június 22-én az Egyesült Államok B-2 bombázókkal csapást mért három iráni nukleáris létesítményre, köztük Fordóra. Donald Trump elnök diadalittasan jelentette ki: „Fordo is gone”, vagyis megsemmisítették a központot. Csakhogy erre semmiféle bizonyíték nincs. Az iráni fél ugyanakkor jelezte, hogy az uránkészleteket már a támadás előtt áthelyezték, amit műholdfelvételek valószínűsítenek. Ezt állítja…

Részletek

Zelenszkij szerint lehet, hogy nem ő a legalkalmasabb ember Ukrajna vezetésére

Volodimir Zelenszkij a Sky Newsnak azt nyilatkozta, hogy Vlagyimir Putyin öt éven belül megtámadhat egy NATO-tagországot, hogy próbára tegye a szövetséget. Az ukrán elnök ezt Mark Austin műsorvezetőnek adott interjújában mondta. Amikor azonban arról kérdezték, hogy Oroszország képes-e hónapokon belül támadni, Zelenszkij azt mondta, hogy „nem hiszi, hogy Putyin készen állna”. Zelenszkij azt is kijelentette,…

Részletek

Mit lehet tudni Trump szuperfegyveréről?

Vasárnap hajnalban az amerikai elnök közölte, hogy a három iráni nukleáris üzem teljesen megsemmisült, amiben kulcsszerepet játszott a közelmúltban újra nagyobb érdeklődésnek örvendő B–2-es bombázó. A B–2 fejlesztése az 1970-es évekre nyúlik vissza, amikor a lopakodó technológiák kutatása megkezdődött. Az eredeti tervek módosultak, és egy nagy méretű csupasz szárnyú repülőgép fejlesztésére álltak át. Személyzetét eredetileg…

Részletek

Eddig tartott a tűzszünet? Izrael újra támad

Június 24-én hajnalban Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy életbe lépett a tűzszünet Irán és Izrael között. A fegyvernyugvást Washington kezdeményezte, és Jeruzsálem némi vonakodás után elfogadta. Teherán korábban is jelezte, hogy nem akar háborúzni, és beszünteti a támadásokat, amennyiben Izrael helyi idő szerint hajnali 4 óráig beszünteti „illegális agresszióját”. Néhány órával Trump bejelentése után…

Részletek

Zelenszkij már vesztese a NATO csúcsnak?

A héten, június 24-én és 25-én Hágában rendezik meg az éves NATO-csúcstalálkozót. A találkozó központi témája a védelmi kiadások növelése lesz, Donald Trump amerikai elnök ugyanis bejelentette, az Egyesült Államok elvárja a többi tagállamtól, hogy a jelenlegi háborús helyzetben több pénzt fordítsanak a hadászati kiadásokra, és Európa ne az USA-tól várja el a katonai védelmet….

Részletek

Sok drón talált célba

MH/ MTI 2025. június 24. kedd. 10:23 Az orosz hadsereg 97 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen keddre virradó éjjel, az eddigi adatok szerint három ember meghalt, és sokan megsebesültek a támadásban, a harci drónok 6 helyszínen célba találtak – közölték katonai és helyhatósági forrásokból származó információk alapján vezető ukrán hírügynökségek és hírportálok. A légierő…

Részletek

Van kiút a béke felé

MH/ MTI 2025. június 24. kedd. 9:38 Donald Trump újabb békeerőfeszítése hozott sikert, a pakisztáni-indiai konfliktus rendezését követően most az iráni-izraeli háborúban hallgatnak el a fegyverek, ezért ideje lenne támogatni az amerikai elnök politikáját Ukrajna vonatkozásában is – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon. A tárcavezető először is üdvözölte, hogy a…

Részletek

Irán is és Izrael is kihirdette a tűzszünetet

„A tűzszünet megkezdődött” – jelentették ki. A tűzszünet előtti órákban szinte az egész országban légvédelmi riadók ébresztették az izraelieket, írja a Magyar Nemzet. Irán több hullámban ballisztikus rakétákat indított, amelyek egyike becsapódott egy hétemeletes épületbe Izrael déli részén, Beér-Seva városában. A mentők első jelentései szerint négyen életüket vesztették, és legkevesebb heten megsebesültek a házat ért…

Részletek

Ukrán drón talált el egy Moszkva közeli magasépületet + Videó

Korábban online felvételek jelentek meg a lakóépületbe zuhant drón roncsairól – azok a fűben fekszenek. A narrátor szerint nagy mennyiségű üvegszilánk hevert a roncsok közelében. A tűz a 17. emeleten ütött ki. Körülbelül 100 embert evakuáltak, közülük 30 gyermeket. Előzetes információk szerint nem volt sérült. Objektum doboz A Védelmi Minisztérium szerint a légierő két repülőgépet…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.