LMA
2025. május 6. kedd. 11:39
Frissítve: 2025. május 6. 11:57
Óriási ünnepi hangzavar közepette ígértek meg az EU vezetői Ukrajnának 2023-ban hárommillió tüzérségi lőszert 2024-re – azonban a legjobb esetben is csak a felét sikerült legyártaniuk, s abból is csak durván hetven-hetvenöt százalékot kaptak meg az érintettek. A józan szemlélők amúgy már a bejelentéskor jelezték, a cél nem lesz tartható, de a szokásos brüsszeli valóságtagadás mellett nem sok tere nyílt a normalitásnak. A hátráltató erők között első helyen kell említeni a kapacitáshiányt, de nem kevéssé érvényesült a raktárkisöprés ténye is.
Utóbbi alatt azt kell érteni, hogy seregnyi EU-tagállam némi pénzért, mondhatni ingyen odaadta a saját, java részt lejárt szavatosságú készleteit Kijevnek – majd a friss áruból elkezdte visszatölteni a kiürült polcokat. Utóbbi persze érthető, hiszen a fenékben ott a zabszem: mi van, ha mégis jönnek az oroszok?
Amúgy bármilyen furcsa is, de a hadipar mára Európában nem számít túlzottan jelentősnek. S áll e tény annak ellenére is, hogy az ágazat a 2019-es 1,2 helyett ma durván 1,5-1,6 millió embernek ad munkát. A jelenség oka, hogy a liberális nyugati elit a 2022-es orosz támadás előtt a szép szavakon túl nem igazán szánt jelentős forrásokat a hadseregekre, így azok a szűkös büdzséjükből eleve csak kevés dolgot rendeltek – s abból sem feltétlenül a legújabbat.
Egyébként a képlet a hétköznapi, háztartási szintre is lefordítható: ha egy família tagjai inkább esznek-isznak, fancy ruhákra-cipőkre, csillogó autókra, továbbá újabb és újabb digitális kütyükre és színes-szagos nyaralásokra szórják az eurót, s közben a lakásuk védelmét elhanyagolják, akkor a betörőt is kizárólag akkor veszik majd észre, amikor az szó szerint a nyakukban matat az aranyláncukért.
Visszakanyarodva a hadseregek és a gyárak viszonyára: a kapitalizmus nyers törvényei szerint ha valami iránt éveken át látványosan mérséklődik az érdeklődés, akkor azt a témát a „pénzből élő” részvényesek el szokták engedni. Ez így működik már egy csekély költségvetésű cukrászdában – s pláne az iszonyat drága lőszer- és fegyverüzemek esetében. A saját portánkon söprögetve: ha szinte csak a Magyar Honvédség rendel a német gigásztól ultramodern Leopard harckocsit, akkor az az utóbb hirtelen föllépő igényeket csak és akkor tudja megugrani, ha már Budapest megkapta a maga adagját.
S lássuk be: nekünk sem tizenkét hónap alatt készítik el azt a negyven-pár darabot.
Minderre a legjobb – pontosabban legszomorúbb – példa Németország, ahol – elméletileg – lassan két esztendeje áll százmilliárd euró a nemzeti haderő fejlesztésére. Azonban e pénzt még mindig nem tudták elverni. Az állam általában a bürokratikus akadályokra szokott hivatkozni, a megrendelőként föllépő vezérkar a gyárak leterheltségére, az üzemek meg az alapanyagok és a szakképzett dolgozók égető hiányára. S mindemellett az meg/már ténylegesen szó szerint „csodaszámba” megy, hogy alig kilenc hónap leforgása alatt immár a negyedik hadiüzem ment tönkre az oly híres Ruhr-vidéken.
A pénzköltés szempontjából az sem megvetendő szempont, hogy 2022-ben a legjelentősebb hadipari vállalatoknak kereken a negyede volt európai székhelyű, s ez a mutató mára sem nagyon módosult. Azaz, ha a vén kontinens ténylegesen el akarja költeni a mondott sok százmilliárd eurót, akkor a rideg tények alapján annak „szemmel kiválóan látható” szeletét külföldön kell(ene) elverni. Leginkább például az Egyesült Államokban – hiszen Kínától vagy Pakisztántól, gyártsanak azok bármily’ szépségeket, mégis csak zsenánt lenne bármit beszerezni.
A címben említett állatorvosi ló, azaz „malac”, a tüzérségi lőszer szlenges szinonimája. Ami pedig eregetné, az a tarack és/vagy ágyú – amely lényegileg civil nézőpontból egyre megy. Ugyanakkor mind az utóbbi, mind az előbbi tetszőlegesen bármiféle hadiipari cikkel behelyettesíthető. A katona eszik, iszik, kézi- és nehézfegyverzetet használ, szimpla és páncélozott járművel jön-megy, rádiózik, drónt vezet és gránátot dobál – s így a karpaszomántos és rézgombos díszelgőruha végtelenségéig.
Az ipar pedig, amely „mindent is” gyárt, nem tud átállni máról-holnapra „alufólia és a konyhai edények” helyett csöppet szofisztikáltabb tankokat készíteni. S akkor még a hadi vegyiparról, az elszálló energiaárakról és a szakképzésbeli gigászi hiányokról még egy szót sem ejtettünk.
