A Wall Street Journal beszámolója szerint az amerikai elnök az eddigi 10 százalékos „alapvámját” 15 százalékra emelné – és továbbra is tartja magát ahhoz, hogy más büntetőintézkedéseket is bevezet, ha augusztus 1-ig az EU nem hódol be az USA-nak. Az eddig kompromisszumpárti Berlinnek viszont megelégelte az Egyesült Államok vezetésének gátlástalanságát, és vélhetően csatlakozik azokhoz, akik határozott ellenlépéseket várnak az Európai Bizottságtól.
Mint köztudott, az EU nem egységes ebben a kérdésben (sem). Azok a tagállamok, amelyeknek a gazdasága szélsőségesen exportfüggő, tartanak a vámháború hatásaitól, ezért bármire hajlandóak lennének, hogy elkerüljék azt. Mások, mint Franciaország viszont hallani sem akarnak arról, hogy az unió engedjen a zsarolásnak. Emmanuel Macron már a vita kezdetén jelezte: ha Washington nem hajlik egy kölcsönösen előnyös alkura, akkor az EU-nak akár a legdurvább eszközökkel is vissza kell vágnia. Párizs ugyanis a válságban páratlan lehetőséget lát arra, hogy Európa újra pozícionálja magát a világban, hiszen Trump túlzás nélkül mindenkit magára haragított.
Hormonkezelt marha és klórozott csirke
A defetisták persze azt hangoztatják, hogy szemben Kínával, amelybe tavasszal beletört az amerikaiak bicskája, Európa „nem győzhet”, ezért jobb behódolni. Ez az érvelés azonban erősen sántít, hiszen olyan országok is kiálltak a nemzeti szuverenitásuk védelmében, mint Kanada, Brazília, Japán, Dél-Korea vagy India.
De mit is jelentene a gyakorlatban a meghunyászkodás? Trump régóta sürgeti, hogy az EU törölje el a GMO-élelmiszerekre vonatkozó korlátozásait. Tehát az USA nyomásának engedve megnyílhatna az út a génmódosított mezőgazdasági termékek (GMO-k) előtt. Emellett megnőne és olcsóbbá válna az amerikai autók behozatala az EU-ba, ami komoly károkat okozhat az itteni autógyártóknak. Az USA ráadásul saját műszaki és biztonsági szabványait is el karja fogadtatni unióval. Ez vonatkozik az élelmiszerbiztonsági és környezetvédelmi normák „harmonizációjára” is: magyarán Washington azt akarja, hogy az EU engedje be amerikai előírások szerint gyártott, gyengébb minőségű vagy bizonyítottan ártalmas termékeket, mint amilyen a hormonkezelt marha- vagy a klórozott csirkehús.
Technológiai monopóliumok
Az amerikaiak által terjesztett álhírekkel szemben az EU nem eszköztelen. Sőt, néhány területen kifejezetten erős ütőkártyái vannak. Az unió aduásza lehet például a holland ASML vállalat, amely a világ legfejlettebb mikrochipgyártó litográfiai gépeit (EUV-litográfiai rendszereket) készíti. Ezek nélkül nincs modern félvezetőipar. Ha az európaiak olyan erélyesen lépnek fel az USA-val szemben, ahogy tették ezt Kínával, akkor Trump pillanatok alatt meghátrálásra kényszeríthető, hiszen nemcsak az EU-val, hanem a saját chipgyártóival is szembe kerül.
Kereskedelmi megtorlás és „okos” vámok
Bár az orosz-ukrán háború kapcsán sokunknak az agyába égett az a mondás, miszerint a „szankciók nem működnek”, az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az EU már több alkalommal bebizonyította: képes célzott ellenintézkedéseivel fájdalmat okozni az amerikai exportőröknek. Így történt például a 2018-as acél-/alumínium vámháború idején is, amikor Brüsszel tudatosan az amerikai „vörös államokból”, azaz a republikánus fellegvárakból érkező termékeket vette célba – például a Kentucky bourbon whiskyt, a floridai narancslevet vagy a Harley-Davidson motorokat. Elősre ez nevetségesnek tűnhet, de a tapasztalatok szerint az érintett államok szinte azonnal politikai nyomást gyakoroltak Washingtonra, és ne feledjük: 2026-ban félidős választásokat tartanak az USA-ban, Trumpnak pedig mindkét házban szüksége van a többségre, ha a ciklus második felét nem akarja béna kacsaként tölteni.
Tehát az Európai Unió nem csekély kellemetlenséget okozhat azzal, ha viszontvámokat vet ki az USA déli és közép-nyugati államainak exportcikkeire. A listára felkerülhetnek az amerikai pickupok és SUV-ok is: emlékezzünk, Trump politikailag igen érzékeny a „nagy autógyártó államok” (Michigan, Ohio) helyzetére. Továbbá kézenfekvő lehet a mezőgazdasági termékek, dohányáruk, ruházati cikkek és egyes fémtermékek megadóztatása is, amivel az EU még ráadásul a saját gyártóit is kedvező helyzetbe hozhatja a közös piacon.
Pénzügyi és szabályozási eszközök
Ne feledjük, hogy az EU a világ legnagyobb integrált gazdasági tömbje, amelynek szabályozási hatásköre globális mércével is jelentős. A nemzetközi irodalom is ismeri a „Brüsszel hatás” (Brussels effect) nevű jelenséget. Ez azt jelenti, hogy az EU szabványai – lévén az uniós piac óriási és egységes – gyakran világszerte etalonná válnak. Ezt kihasználva Európa megnehezítheti az amerikai multik életét adminisztratív eszközökkel is: például fokozott versenyjogi vizsgálatokkal, adatvédelmi előírásokkal vagy épp szigorú fogyasztóvédelmi/környezetvédelmi standardokkal.
Már most is több amerikai techóriás milliárdos bírságokat fizet az EU-ban trösztellenes és adatvédelmi ügyek miatt. Tehát nem véletlenül szerepel Trump követelései között, hogy ezeket békén kell hagyni. Ezzel viszont az amerikai elnök azt is elárulta, hogy ez egy érzékeny terület. Egy éleződő kereskedelmi konfliktusban tehát Brüsszel még inkább alkalmazhatná a „szabályozás mint fegyver” taktikát, tovább növelve az amerikai cégek költségeit Európában. És itt érdemes megjegyezni: a Fehér Ház következetesen hazudik, amikor arról beszél, hogy az európaiak élősködnek az USA-n, a szolgáltatások terén ugyanis fordított a helyzet, az EU-nak van deficitje az amerikaiakkal szemben.
Új szövetségek és nyersanyagforrások
És ha már itt tartunk, Európa hosszú ideje stratégiai vakságban szenved, és nem látott mást csak az Egyesült Államokat, miközben a globális Dél szép lassan megerősödött. Az önzésre és kizsákmányolásra építő Trump-i politika pedig néhány hónap alatt felforgatta a világot, és megágyazott annak, hogy az EU más partnerek felé fordulhasson.
Az elmúlt hetekben Brazília nyíltan szembeszállt az USA-val: a kongresszus még külön törvényt is elfogadott a kölcsönös megtorló vámokról arra az esetre, ha Washington beváltja a fenyegetéseit. Ez jelzésértékű: Latin-Amerika legerősebb gazdasága sem hajlandó meghajolni Trump akarata előtt, és kész az EU-val közösen fellépni a nemzeti szuverenitás és a szabadkereskedelem védelmében. 2023-ban amúgy is felélénkültek az EU–Latin-Amerika kapcsolatok. Ha Washington elzárkózik, Európa most akadálytalanul erősítheti jelenlétét Dél-Amerikában – nemcsak piacokat találva ott, de fontos nyersanyagokat is.
Újra felfedezni az erősödő Afrikát
Afrikában szintén óriási potenciál rejlik az EU számára, mind az erőforrások, mind a piacok tekintetében. A „fekete kontinensre” hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint egy kontinensnyi méretű nyomortelepre, miközben 2000 és 2022 között megháromszorozta összesített GDP-jét (PPP alapon), és a világ leggyorsabban növekvő városai közül több is – Lagos, Nairobi, Kinshasa – ott található. Pár éve az Afrikai Unió–Európai Unió csúcstalálkozó keretében az EU meghirdetett egy fejlesztési és beruházási csomagot, amit bármikor kibővíthet, kiegészíthet.
Számos afrikai ország rendelkezik bőséges nyersanyaggal (olaj, földgáz, ritkaföldfémek, kobalt, urán stb.), amelyre Európa rákapcsolódhat. Például a Kongói DK a világ első számú kobaltbányásza – a kobalt elengedhetetlen az akkumulátorokhoz; Namíbia és Dél-Afrika jelentős ritkaföldfém-lelőhelyek; Niger és Gabon pedig uránexportőrök, ami az EU nukleáris energiaterveiben lehet fontos. Ha Trump ellehetetlenítené a transzatlanti kereskedelmet, Európa az afrikai és latin-amerikai forrásokra támaszkodva pótolhatná a kieső amerikai import egy részét, miközben új exportpiacokat is találhat magának
Külön említést érdemel India, amely a világ egyik legnagyobb feltörekvő gazdasága, és Trump ugyanúgy sanyargatja, fenyegeti, mint másokat. De a fentebb már említett Dél-Koreával, Japánnal és Kanadával, Ausztráliával és Délkelet-Ázsia országaival ugyancsak számolhat az Európai Unió – és akkor Kínáról még nem is beszéltünk.
