A brit miniszterelnök szerint felelőtlen lépést tettek az oroszok

MH/ MTI
2025. szeptember 10. szerda. 14:13

Keir Starmer brit miniszterelnök szerint Oroszország rendkívül felelőtlen lépést tett a lengyel légtér megsértésével, és az eset is emlékezteti a világot arra, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök szemérmetlen módon semmibe veszi a béke ügyét.

A munkáspárti brit kormányfő a londoni miniszterelnöki hivatal által ismertetett nyilatkozatában úgy fogalmazott: mélységesen aggasztó az Ukrajna ellen szerda hajnalban végrehajtott barbár támadás, valamint az, hogy eközben az orosz drónok Lengyelország és a NATO légterét is „felháborító és példátlan módon megsértették”.

A brit kormányfő közölte: kapcsolatban áll Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel, akivel egyértelműen tudatta, hogy Nagy-Britannia támogatja Lengyelországot és szilárdan kiáll Ukrajna támogatása mellett is. A Downing Street által ismertetett nyilatkozat szerint Starmer köszönetet mondott a NATO és Lengyelország fegyveres erőinek a szövetség megvédése érdekében tett gyors válaszlépéseikért.

London, partnereivel együttműködésben – és az Ukrajna érdekében cselekvésre kész koalícióban betöltött vezető szerepe révén –, mindaddig fokozza a Putyinra gyakorolt nyomást, amíg nem jön létre az igazságos és tartós béke – áll a brit miniszterelnök szerdai nyilatkozatában.

Magyar hírlap

Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.