A német kancellár orosz bázisok támadására buzdít

MH/MTI
2025. május 27. kedd. 14:38

Merz hétfőn egy berlini rendezvényen úgy fogalmazott, nem fogják korlátozni a jövőben azt, hogy milyen hatótávolságú fegyvereket szállítanak Kijevnek. „Nincsenek már hatótávolságbeli korlátozások az Ukrajnának adott fegyverekre vonatkozóan, sem a britek, sem a franciák, sem az amerikaiak részéről, sem a mi részünkről” – fogalmazott a kancellár a WDR Europaforum 2025 nevű konferencián.

A német kancellár Turkuban megbeszélést folytatott Petteri Orpo finn miniszterelnökkel, majd közös sajtótájékoztatójukon arról beszélt, hogy a berlini konferencián „olyan helyzetet ismertetett, amely már hónapok óta alakul, vagyis hogy Ukrajnának joga van használni azokat a fegyvereket, amelyeket támogatóitól kap – akár a határain kívül is – orosz területen lévő katonai célpontok ellen”.

Merz elődje, Olaf Scholz volt német kancellár álláspontja még az volt, hogy csak meghatározott esetekben engednék Ukrajnának, hogy bevessenek bizonyos nagy hatótávolságú fegyvereket oroszországi célpontok ellen.

Merz Turkuban kifejtette azt is, hogy az ukrajnai háború várhatóan még jobban el fog húzódni, mert Oroszország nem hajlandó tárgyalásokat kezdeni.

„A történelemben a háborúk jellemzően azért érnek véget, mert egyik vagy mindkét fél gazdaságilag vagy katonailag kimerül, és ez a helyzet ebben a háborúban még mindig nyilvánvalóan messze van. Így nem kizárt, hogy hosszabb távra kell készülnünk” – mondta.

Merz elmondta: nem jártak sikerrel az Európai Unió, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok közös erőfeszítései az utóbbi három hétben arra vonatkozóan, hogy rávegyék Oroszországot a tűzszünetre.

„Ugyanakkor nem is voltak illúzióim arról, hogy ezt gyorsan el lehet érni” – jegyezte meg a német kancellár, hozzátéve, hogy Oroszországnak pillanatnyilag nem áll érdekében tűzszünetet kötni.

„Következésképp Ukrajnának továbbra is védeni kell magát, nekünk pedig fokozni kell erőfeszítéseinket annak érdekében, hogy Ukrajna képes is legyen megvédeni magát” – mondta.

Magyar hírlap

Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.