Skandináv országok: Oroszország veszélyt jelent

MH/MTI
2025. május 26. hétfő. 21:21

A találkozón az öt NATO-tagország, Finnország, Svédország, Norvégia, Dánia és Izland kormányfői az Oroszország jelentette veszélyekre hívták fel a figyelmet.

„A hétvégi szörnyű támadások azt bizonyítják, amit sajnos már tudunk, hogy Oroszországot nem érdekli a béke” – jelentette ki Mette Frederiksen dán miniszterelnök a tanácskozás után.

„Putyin nappal tárgyalásról beszél, aztán éjszaka Ukrajnát bombázza” – tette hozzá Frederiksen újságíróknak nyilatkozva.

A dán kormányfő közlése szerint az északi országok vezetői megállapodtak abban, hogy mindaddig támogatni fogják Ukrajnát, ameddig szükséges, és ez katonai segítséget, az ukrán védelmi iparba való befektetést és ukrán vállalatokkal való együttműködést is jelenthet.

Oroszország „hosszú távú fenyegetést jelent ránk és egész Európára” – mondta el Petteri Orpo finn miniszterelnök. Hozzátette: nemcsak katonai fenyegetésről van szó, hanem kibertámadásokról és a tenger alatti kábelek megrongálásáról is a Balti-tengeren.

A találkozón részt vett Jens-Frederik Nielsen grönlandi kormányfő is. Az északi kormányfők Friedrich Merz német kancellárt is várják a találkozóra.

Magyar hírlap

Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.