Berlin addig támogatja Kijevet, ameddig szükséges

MH/MTI
2025. május 5. hétfő. 23:07

A német szociáldemokrata vezető ismételten biztosította tárgyalópartnerét „Németországnak Ukrajna iránti folyamatos és töretlen szolidaritásáról” – hangsúlyozta Steffen Heberstreit, Scholz szóvivője közleményében.

Olaf Scholz azt is hangsúlyozta, hogy európai és nemzetközi partnereivel együttműködve „Németország a jövőben is támogatja Ukrajnát, mindaddig, amíg csak szükséges”.

A hivatalba lépése után két hónappal, 2022 februárjában „Ukrajna ellen indított orosz agresszió és annak következményei akkora befolyást gyakoroltak Scholz kancellárságára, mint kevés más esemény” – jegyezte meg a szóvivő.

A szóvivő közlése szerint hivatali idejének lejártával Scholz megköszönte az ukrán elnöknek a „szoros és bizalommal teli” együttműködést, és méltatta Zelenszkij vezetői erejét, továbbá „az elnöknek és az ukrán népnek az orosz agresszióval szemben tanúsított bátorságát és elszántságát”.

Az orosz invázió óta Németország az Egyesült Államok után a második legtöbb katonai segélyt biztosítja Ukrajna számára. Volodimir Zelenszkij ismételt kérése ellenére azonban Olaf Scholz elutasította hosszú hatótávolságú Taurus robotrepülőgépek szállítását Kijev számára, arra hivatkozva, hogy nem kívánja a konfliktus kiszélesedését Moszkvával.

Scholz azt is hangsúlyozta, Kijevnek a legalább egyhónapos tűzszünetre vonatkozó javaslata jelzi, hogy senki sem kívánja jobban a békét, mint Ukrajna. Felszólította Vlagyimir Putyint, hogy reagáljon erre a javaslatra, bírálva az orosz elnök „cinikus halogató taktikáját”.

Magyar hírlap

Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.