
Zaporizzsjában egy ember életét vesztette és többen megsérültek. Mindkét településen jelentős károk és kiterjedt áramkimaradások keletkeztek.
Az ukrán légierő tájékoztatása szerint a támadás több hullámban történt. Az esti órákban indított drónokat később Tu-95-ös bombázókról és MiG-31K típusú repülőgépekről indított rakéták, köztük Kinzsal hiperszonikus rakéták követték.
Támadás Zaporizzsja ellen: halálos áldozat és súlyos károk
Ivan Fedorov, Zaporizzsja megye kormányzója szerint a várost legalább tíz, Sahid drónokkal és irányított légibombákkal végrehajtott csapás érte. A támadás következtében egy nő életét vesztette, további kilenc személy pedig megsérült, köztük egy 16 éves lány.
A becsapódások lakóépületeket is érintettek, több helyen tűz ütött ki. A hatóságok jelentései szerint többemeletes házak ablakai törtek be, autók égtek ki, és egy magánház udvara is megsemmisült. A támadás miatt több mint 73 ezer fogyasztó maradt áram nélkül a városban és a környező területeken, valamint a vízellátásban is kimaradások voltak.
Lviv városát a helyi tisztviselők szerint a teljes körű invázió kezdete óta a legsúlyosabb kombinált támadás érte. Andrij Szadovij polgármester megerősítette a város felett hallható robbanásokat és a légvédelem működését. A támadás következtében a városban felfüggesztették a közösségi közlekedést.
A város Rjaszne és Levandivka nevű kerületei áram nélkül maradtak, és a település felett sűrű, fekete füstöt észleltek. A lvivi hatóságok halálos áldozatokról vagy sebesültekről nem adtak tájékoztatást.
A Nyugat-Ukrajnát ért intenzív támadásra válaszul Lengyelország légiereje készültségbe helyezte saját és szövetséges repülőgépeit. A Lengyel Fegyveres Erők Műveleti Parancsnoksága közölte, hogy a földi telepítésű légvédelmi és radarmegfigyelő rendszereket is aktiválták – írja a Hromadske.