Keith Kellogg: Európának nagyobb kockázatot kell vállalnia az orosz provokációkkal szemben

MH/ MTI
2025. szeptember 30. kedd. 22:55
Frissítve: 2025. szeptember 30. 23:00

Keith Kelloggot a Warsaw Security Forum nevű, kedden záruló kétnapos konferencia egyik pódiumbeszélgetésén az egyes európai államokat ért orosz provokációkra adandó válaszról kérdezték. Kellogg felidézte: Törökország 2015-ben lelőtte a légterét sértő orosz Szu-24 vadászgépet. Az ilyen helyzetekben a politikai és a katonai döntéshozatalban „néha növelni kell a kockázatvállalási hajlandóságot” – jelentette ki az amerikai tisztségviselő.

Utalt arra is, hogy 2020 januárjában az amerikai hadsereg egy dróncsapás során végzett Kászem Szulejmánival, az iráni Forradalmi Gárda tábornokával. „Azt mondták nekünk, hogy egy sokkal nagyobb háborút robbantunk ki a Közel-Keleten. Nem hittünk ebben. És mi történt? Megöltük őt, és a helyzet megnyugodott” – fogalmazott Kellogg. Aláhúzta: a NATO „soha nem volt olyan erős, mint most”. Példaként említette az amerikai F-35-ös vadászgépek „jelentős számát” az észak-atlanti szövetség európai állományában. „Ha akarnátok, egy éjszaka alatt kitisztíthatnátok az eget” – jelentette ki.

Hozzátette: az európai országok egy olyan „légi kupolát” alakíthatnának Ukrajna felett, amilyennel „senki sem tudna versenybe szállni”. „Ez viszont a kockázatvállalás hajlandóságának a kérdése, ami nehéz döntés, tudom” – jegyezte meg Kellogg. Arra a kérdésre, miképp képzelhető el az esetleges ukrajnai tűzszünet, amennyiben Oroszország nem egyezik bele a NATO-erők ukrajnai jelenlétébe, Kellogg elmondta: Oroszországnak „nincs beleszólása ebbe az ügybe”, ez Ukrajna „független döntése” amelyhez a NATO támogatása szükséges. Kellogg azt is megjegyezte: nem tudja, Vlagyimir Putyinnak „igazat mondanak-e a tábornokai”, de az orosz elnök „nem győzi le a NATO-t, a Nyugatot, egyszerűen nincsenek ehhez elegendő eszközei”.

Magyar hírlap

Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.