Hatalmas a riadalom Európában azt követően, hogy Donald Trump amerikai elnök bejelentette: pénteken Alaszkában találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Az európai vezető politikusok részéről rögtön megindult az üzengetés, a fenyegetődzés, a követelődzés, mondván nélkülük, illetve védencük, Volodimir Zelenszkij mellőzésével semmiről sem lehet megállapodni, és ennek nyomatékosítása érdekében összeállítottak egy listát az ukrajnai békefeltételek pontjairól. Donald Trumpot azonban láthatóan nem hozzák zavarba a bekiabálások, ő hónapokkal ezelőtt adott egy esélyt Európának, hogy az oldja meg a konfliktust, értelmes javaslatokat tegyen le az asztalra, ám mivel mást sem hall, minthogy Ukrajnát a győzelemig támogatni kell, miközben azt látja, hogy az oroszok szép lassan nyomulnak előre; úgy döntött, hogy reális forgatókönyvek hiányában kezébe veszi az ügymenetet.
Az alig féléve az elnöki székbe másodszor is beiktatott Trump nem vesztegette az elmúlt hónapokat, a Biden-éra káosza után azonnal szisztematikus nagytakarításba kezdett. Kevesen értik, pedig nagyon is logikus lépésenként halad.
Az emberiség történetében mindig is a piacok játszották a főszerepet, ahol nem az a legfontosabb, hogy milyen áruk vannak, de azt is fel lehet mérni: a konkurenciának milyen céljai vannak, ki, mennyire kitartó, hogyan is lehet vele egyeztetni, egyezkedni. A piac a központ, ahol megjelenik mindenki, függetlenül attól, hogy akar-e vásárolni, vagy csupán terepszemlét tart. Trump tehát a piacon kezdte a nagy átalakítást, és bejelentette, hogy mostantól mindenkire új szabályok vonatkoznak, ha Amerikával kíván kereskedni. Amerikával persze mindenki szeretne kereskedni, hiszen hatalmas vásárlóerővel rendelkező ország, aki nincs ott jelen, az lemarad. Ennek érdekében pedig még a legnagyobb vetélytársnak számító Kína is csak mérsékelten tudott alkudni az új vámtarifákból. Ha az Európai Uniót már messze meghaladó távol-keleti ország is mindössze ennyire volt képes, akkor jöhetett Európa, amelyről a féléves piacfelmérés Trump számára egyértelműen bebizonyította, hogy egy nagyhangú, ám tehetetlen szájhős, és ugyan viszontvámokkal riogat, ám amikor cselekedni kell, bármit le lehet tömni a torkán. Trump nem is szégyenlősködött, meg is etette egy többezer milliárd dolláros üzlettel az uniót, amely úgy ünnepelte a katasztrofális üzletet, mintha diadalt aratott volna.
A piaci erőfelmérés részeként Trump az európaiak által fél évszázada magára hagyott, és egyre látványosabban kínai befolyás alá eső Afrikában tette le a névjegyét, ahol Kongó és Ruanda között békét teremtett, majd az orosz és a kínai befolyási övezethez egyformán kötődő Iránt békéltette meg Izraellel, végül a már egyértelműen orosz geopolitikai körzetnek számító Kaukázusban hozta tető alá a három évtizede megoldatlan azeri-örmény békét. A három egyezmény önmagában is jelentős, ám az igazi babérkoszorút az orosz-ukrán háború rendezésével érheti el, a főfogás csak az előétel, a leves után következhet.
Azt persze mindenki tudja, hogy ez nem egy párórás tanácskozás nyomán valósul meg. Annál is inkább bonyolult az ügylet, mert Putyin sokat tapasztalt róka, aki tisztában van azzal, hogy amerikai elnökök, európai politikusok jönnek és mennek, az újak pedig nem feltétlenül tartják meg az elődeik által tett ígéreteket. Nyilván olyan feltételeket akar majd kicsikarni, amelyek Trump távozása után is számonkérhetők, garantálhatók. Az, hogy Putyin elmegy Alaszkába, komoly eredmény, hiszen pillanatnyilag éppen lendületben van a hadserege, éppen ezért akár ki is várhatott volna a találkozóval, hiszen a tárgyalóasztalnál – bármit is kiabálnak a kibicek – az számít, mely terület, kinek a kezében van. Az orosz elnök azonban inkább a kedvező helyzetben ül le tárgyalni, amikor az elvi alapokat lefektethetik, sőt talán még azt is előkészíthetik, hogy a tényleges tárgyalások idején ne a szalonképtelen Zelenszkijjel kelljen megállapodnia.
Ukrajnában ugyanis egyre erősödik a belső válság, és bár lehetséges utódként nem Vitalij Klicskót, Kijev polgármesterét szokták emlegetni, ám a tapasztalat szerint az elnökről jóideje nem a suttogó propaganda, hanem Washington dönt. Aligha véletlen, hogy éppen a csúcstalálkozó időpontjának kihirdetését követően jelentette ki Klicskó: „Államunkban, országunkban mindenki belefáradt ebbe a háborúba. Sajnos hatalmas árat fizettünk ezért a háborúért: hazafiaink, katonáink, polgáraink életét. Több száz város pusztult el. Ukrajna nagy részét Oroszország megszállta”. Ez a realitásokat tükröző hangnem alighanem Trumpnak is szimpatikusabb, mint az elzárkózásé, amelyre az amerikai elnök már nem kíváncsi. Ezért meg sem hallja az olyan állásfoglalásokat, mint amit az unió huszonhat tagállama támogatott, vagy csak nevet a német kancellár hőzöngésén, aki nem járul hozzá, hogy a tárgyalásokon ne legyen jelen Zelenszkij. És mit tehet Friedrich Merz? Kilép a NATO-ból? Aktiválja a Barbarossa-tervet?
Trump, aki békét akar teremteni, érthetően nem az akadékosdókkal foglalkozik, inkább annak az egynek a véleményére volt kíváncsi a csúcstalálkozó előtt, aki szembe mert szállni többiek álláspontjával, aki évek óta a tárgyalásos rendezést szorgalmazza. Az amerikai elnök Orbán Viktorral beszélt, mert most azok szólhatnak bele a játszmába, azok lehetnek szekundánsok a nagy sakkasztalnál, akik közelebb visznek a megoldáshoz. A nagy hidak nem egyetlen nap alatt épülnek fel, de soha nem a fegyverszállítók építik meg.
