
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető panelbeszélgetésen vett részt az MCC Feszten, ahol először is a frissen létrejött amerikai-európai vámmegegyezésről beszélt, hangsúlyozva, hogy Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével egy héten belül Kína és az Egyesült Államok is „feltörölte a padlót”.
Aláhúzta, hogy ez a megállapodás fantasztikus az amerikai fél számára, s bizonyítja, hogy Donald Trump elnök komoly gondolta, hogy „Amerika az első”, azonban Európára nézve óriási kudarcot jelent.
Úgy vélekedett, hogy a történtek bizonyítják Ursula von der Leyen alkalmatlanságát, és kifejtette, hogy „egy szupernehézsúlyú és egy légsúlyú boxoló ütközetéből nagyon ritkán szokott kijönni, hogy kiütéssel nyer a légsúlyú, általában kiütéssel szokott nyerni a szupernehézsúly, és most pont ez történt”.
Rámutatott, hogy Brüsszelben azt próbálták ünnepelni, hogy az amerikai fél eddig 10 százalékos vámot fizetett az európai export után, és mostantól nullát fog, fordítva viszont az eddigi 2-4 százalékos helyett 15 százalékos vámkulcsok lesznek érvényesek.
„És ezt kezdték ünnepelni. Csak annyira gáz volt, annyira ciki volt, hogy ez még az európai mainstream liberális sajtónak meg a magyarországi lerakataiknak is egy idő után vállalhatatlan lett” – fogalmazott.
„Az Európai Bizottság újabb nagyon durva mélyütést vitt be az európai gazdaságnak. Pont úgy, ahogyan a Covid alatt SMS-ben rendelt vakcinákkal, amik nem érkeztek meg, a háború alatt számolatlan fegyver és pénz küldésével Ukrajnának, a vámokkal a kínai elektromos autógyártókkal szemben” – sorolta.
Szijjártó Péter arról számolt be, hogy az Európai Unióban akkor jöhet majd egy komolyabb változás, ha több másik országban is patrióta kormány kerül hatalomra.
„Eljutottunk odáig, hogy Európa számos országában a patrióta párt vagy első lett, Ausztria, Hollandia, vagy kiemelkedő támogatottsággal bejött az élmezőnybe, Németország, Portugália, de odáig még nem jutottunk el, hogy ezeket a pártokat ne lökték volna ki a kormányzásból, és létre ne hozták volna azt a fantasztikusan demokratikus állapotot, hogy az elsőt kinyomják, s akkor a második, harmadik, negyedik alkot közösen kormányt” – emlékeztetett.
Ezt követően rátért az ukrajnai háború témájára, és kiemelte, hogy az előző amerikai adminisztráció a tavalyi elbukott választást követően számos olyan intézkedést hozott Donald Trump elnök beiktatásáig, amelyek rendkívül megnehezítették a béketeremtést, ahogyan az európai szövetségesek is aláássák az ezt célzó erőfeszítéseket.
Felidézte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök tavaly nyári békemissziója után milyen támadások érték a kormányt Európában, miközben a tűzszünetet és a béketárgyalásokat kívánták előmozdítani, azonban most az akkori bírálók éppen erről beszélnek.
„Most kérdezem én, hol hiteles ez? Ki az, aki elhiszi a nyugat-európaiaknak, hogy akik éveken keresztül a béketárgyalások, a tűzszünet ellen érveltek, (…) azok most ezt komolyan gondolnák? Hát ne nézzenek már hülyének minket. A nyugat-európaiak abban érdekeltek, hogy a háború folytatódjon” – mondta.
Mégpedig szavai szerint azért, mert amíg tart a háború, addig el tudják kerülni a felelősségre vonást az utóbbi évek elhibázott, kifejezetten káros Ukrajna-stratégiája miatt.
A miniszter nehezen elképzelhetőnek nevezte, hogy Kijev most előnyösebb megállapodást tudna kötni, mint három és fél évvel ezelőtt, ugyanis az ország egy nagy része már Oroszország ellenőrzése alatt áll.
A szomszédos ország esetleges NATO-tagságával kapcsolatban közölte, hogy az ukránokat gusztustalan módon átverték, naiv illúziókba kergették őket azzal, hogy elhitették azt, hogy lehetséges a belépésük, de az új amerikai kormányzat egyértelművé tette, hogy erre nem kerülhet sor.
Az európai uniós csatlakozás kérdése kapcsán pedig megerősítette, hogy ehhez egyhangú döntésre van szükség, márpedig „nincs olyan helyzet, amikor is egy Orbán Viktor-vezette, magyar nemzeti kormány igent mondana Ukrajna erőltetett, gyorsítósávon történő európai uniós csatlakozására”.
Majd kijelentette, hogy ez mélyen ellentétes lenne a nemzeti érdekekkel. „Ha Ukrajnát benyomják az Európai Unióba, onnantól kezdve egyrészt importáljuk a háborút, amit nem kéne, importáljuk az ukrán maffiát, amit nem kéne, importáljuk az összes egészségtelen, az európai, s magyar élelmiszerbiztonsági sztenderdekkel köszönőviszonyban nem lévő, ócska mezőgazdasági terméket, importáljuk a magyar munkaerőpiacot tönkretevő és azt elárasztó munkaerőt. Nem kell, köszönjük szépen” – összegzett.