
Bizakodóan tekinthet a jövő felé J. D. Vance amerikai alelnök, aki a 2028-as amerikai elnökválasztás idején is mindössze 44 éves lesz. A Polymarket már most 28 százalékos valószínűséggel árazza be Vance győzelmét.
A befutók listájának második helyén Gavin Newsom jelenlegi kaliforniai kormányzó áll, de a demokrata párti politikusnak csak feleannyi esélye van elnyerni az elnöki széket, mint a republikánus Vance-nek, aki jelenleg 13 százalékon áll.
Mögötte szorosan a Demokrata Párt radikális baloldali szárnyának egyik vezetője, Alexandria Ocasio‑Cortez szerepel 11 százalékos eredményével.
Az amerikai elnöki tisztség betöltéséhez minimum életkori korlát is tartozik, amely az alkotmány szerint 35 év.
Ocasio-Cortez jelenleg még nem töltötte be, de a 2028-as választáskor ez az akadály már mögötte lesz – írta meg a hirado.hu.
Az ismertebb esélyes nevek között még Marco Rubio jelenlegi külügyminiszter szerepel, aki a jelenleg 7 százaléknyi eséllyel számolhat.
Érdekesség, hogy Trump neve is szerepel a listán, noha egy harmadik elnöki ciklusból jogilag kizárják az alkotmány rendelkezései, így a piac ennek megfelelően csupán marginális, háromszázalékos esélyt tulajdonít neki. A befektetők így nemcsak személyekre, hanem intézményi és jogi realitásokra is fogadnak – ettől válik a Polymarket sok elemző szerint hasznos hangulati indikátorrá.
Ugyan Trump triplázására az alkotmányos korlátok miatt valóban csekély az esély, ám meglepő módon korábbi riválisa, a volt demokrata elnökjelölt, Kamala Harris annyira népszerűtlen, hogy neki még ettől is rosszabbak a kilátásai.
Harrisnek jelenleg mindössze 2 százalék esélyt adnak arra, hogy ő legyen a következő elnök.
J. D. Vance – aki 2025 januárjában lépett hivatalba az Egyesült Államok történetének egyik legfiatalabb alelnökeként – a 2028-as indulás lehetőségével kapcsolatban csak kimért nyilatkozatokat tett: „Ha majd eljutunk oda, és jó munkát végzünk, megbeszéljük az elnökkel, mit szeretnénk, a politika majd gondoskodik magáról” – nyilatkozta tavasszal. Vance azóta többször támogatólag nyilatkozott Trump lehetséges harmadik elnökségéről, de mindezzel együtt a fogadóirodák egyértelműen a fiatal alelnököt teszik a mezőny élére.
J. D. Vance esélyeit az is növeli, hogy alelnökként országos ismertséget szerez, és párton belüli hálózatot építhet, miközben a fiatal kor, a jobboldalhoz való szoros elkötelezettség és a Trump‑örökség továbbvitele lehet az ajánlat, amit megjelenít. Ha ez a trend kitart, a 2028-as rajtvonalhoz közeledve Vance lehet az a név, amelyhez mindenki mást viszonyít.