„Hangsúlyozottan arra kérem ennek a három országnak az elnökeit – India, Kína és Brazília –, hogy nézzenek utána ennek, mert ez nagyon súlyosan érintheti őket” – mondta fenyegetésnek is beillő beszédében Mark Rutte.
Van itt minden, mint a búcsúban: fenyegetés, zsarolás, megfélemlítés, hatásköri túllépés. Másképpen aligha lehetne értékelni a NATO főtitkárának szavait. Rutte eddig példátlan módon megfenyegette Indiát, Kínát és Brazíliát, hogy hagyjon fel az orosz áruk importjával, ellenkező esetben a szervezet – egyelőre – száz százalékos vámot vet ki ezeknek az államoknak az exporttermékeire.
Meglehetősen furcsa, hogy egy alapvetően katonai szervezet a kereskedelmi szankciók területére téved. A NATO alapfeladata, hogy a tagállamokat érő esetleges külső támadás esetén kollektív védelmet nyújtson. Egy ilyen helyzetre minden tagországnak úgy kell tekintenie, mintha saját területét érte volna támadás, és segítséget kell nyújtania megtámadott szövetségesének. Ezt foglalja magában a védelmi közösség alapító okirata, melyről a dokumentum híres-hírhedt ötödik cikkelye intézkedik.
Itt szó sincs büntetővámok kollektív bevezetésének lehetőségéről. Pláne nem úgy, hogy e mögött alaposan megfontolt politikai szándékok húzódnak meg. A NATO alapító szerződése szabályozza a főtitkár jogkörét. Mark Rutte túllépte hatáskörét, mert nincsen felhatalmazása, hogy bárkinek a nevében a nem katonai rendszert érintő kérdésben nyilatkozzon, pláne nincs joga fenyegetőzni. Rutte ezzel a lépésével semmibe vette a NATO-országok szuverenitását és a védelmi struktúra demokratikus intézményrendszerét.
Sajnos ez a magatartás – mármint a kompetencia nélküli intézkedés – manapság nem számít ritkaságnak. Az Európai Bizottság, élén Ursula von der Leyennel, a testület elnökével, ezt már többször is megtette. Ezen nem is lehet csodálkozni, mert az európai országok jelentős részében gyenge a politikai hatalom, ezért ezek az államok önkéntelenül az erősnek gondolt, jól strukturált szervezeteknek adják át az irányítást, mint az EU vagy a NATO.
A NATO főtitkára miért pont ezt a három országot pécézte ki?
Ezek az államok – Dél-Afrikával és Oroszországgal kiegészítve – alkotják a BRICS-csoportot. A „Hármak” adják Moszkva energiakereskedelmének túlnyomó részét. A NATO tulajdonképpen anyagi forrás elvonásával akarja a Kremlt „kezes báránnyá” tenni. Washington azt reméli, ha a „Hármak” nem vesznek több orosz árut, ez Moszkvának nagy kárt okoz. Ez az egyik oka a kipécézésnek.
A másik motiváció, hogy a BRICS-országcsoport megkérdőjelezi a globális amerikai hegemóniát. Ezen a ponton élesedett ki a NATO – elsősorban az USA – és az Oroszországból importáló országok között az ellentét, mert itt a globális befolyásolási övezetek megszerzéséért folyik a küzdelem.
A NATO és Washington a „kijáró”, vagy az üzleti zsargon szerint „lobbista” szerepét szánja a „Hármaknak”. Az lenne a feladatuk, hogy nyomás alá helyezzék Oroszországot, mert Donald Trump amerikai elnök korábban kijelentette: ötven nap alatt le akarja zárni az ukrajnai háborút.
Moszkva ugyan kész tárgyalni Ukrajnával a tűzszünetről, de a Krím és a többségében oroszok lakta keleti régió, valamint más kulcsfontosságú területek visszaadásáról egy szót sem akar hallani. Ez viszont Zelenszkij számára elfogadhatatlan, mert így nem tudja megmagyarázni, hogy tulajdonképpen miért is áldozta fel több ezer vagy talán több tízezer ukrán az életét a háborúban. A területvesztés az ukrán elnök hatalmába, és lehet, hogy az életébe is kerülne, tehát Kijev inkább folytatná a harcot.
Washington azonban nem tágít, mert amerikai törvényhozók egy kétpárti javaslaton dolgoznak, amely még szigorúbb szankciókat irányozna elő. A törvényjavaslat szerint ötszáz százalékos vámot kellene kivetni a három ország exportcikkeire, ha továbbra is vásárolnak orosz termékeket. Amerikában ettől a brutális intézkedéstől várják, hogy a három ország meghátrál, és lemond az orosz áruk beszerzéséről.
Az egész ügy kimenetele erősen kétséges.
