
Igaz ugyan, hogy Ukrajnát az oroszok ellen viselt háború miatt előszeretettel állítja be a nyugati sajtó a demokrácia bástyájaként, az ország valójában megszületése óta komoly deficitekkel küzd ezen a téren. A háború pedig lehetőséget ad arra, hogy a szükséghelyzetre hivatkozva rövidre zárják a Zelenszkij leváltására törekvő politikai kezdeményezéseket.
Ennek következtében az elnök elleni erővonalak speciális módon rajzolódnak ki Ukrajnában. Ezen mintákat „Dr. Vasököl”, Vitalij Klicsko korábbi nehézsúlyú ökölvívó világbajnok, kijevi polgármester politikai tevékenységén keresztül mutatta be legújabb elemzésében a Faktum tényellenőrző portál, vette észre a Mandiner.
Az a jelenség, hogy a hagyományos politikai pályát be nem járó, de nagy ismertséggel rendelkező személyiségek kerülnek hatalomra, az ukrán politika egyfajta sajátosságára utal.
A szovjet éra utáni mély bizalmatlanság a professzionális politikai osztály iránt olyan vákuumot teremtett, amelyet a médiából vagy sportból ismert arcok tudtak betölteni. Klicsko (ökölvívó) és Zelenszkij (színész) mellett jó példa erre Szvjatoszlav Vakarcsuk, az Okean Elzi rockzenekar frontembere, aki szintén alapított pártot.
A háborús helyzet tovább élesítette a különbségeket e politikai szereplők között. Zelenszkij a háborús államfő, akinek kommunikációja elsősorban a nemzetközi színtérre és a globális narratívák formálására irányul. Ezzel szemben Klicsko a főváros operatív vezetőjének szerepét tölti be, aki a városi infrastruktúra és a mindennapi működés fenntartására koncentrál – állapította meg a Faktum.
A végső kérdés tehát túlmutat a személyes rivalizáláson. Az ukrán belpolitikában zajló küzdelem arról szól, hogy a háborút követően milyen állammodell szerint működik tovább az ország. A Zelenszkij–Klicsko csata szimbolikus konfliktus azon a politikai küzdőtéren, ahol eldől, hogy egy centralizált, elnöki irányítású állam jön-e létre, vagy egy decentralizált, a helyi autonómiára és a hatalommegosztásra épülő államalakulat – írta a portál.
Az elemzéshez érdemes figyelembe venni, hogy közvéleménykutatások szerint Zelenszkij legnagyobb ellenfele egy esetleges választások idején Valerij Zaluzsnij lenne, aki jelenleg a brit nagyköveti pozíciót tölti be. A pár hete napvilágra került népszerűségi listáról portálunk is beszámolt.