Szergej Lavrov: Oroszország nyitott a konfliktus diplomáciai megoldására

MH
2025. július 7. hétfő. 11:38

„Fenntartható rendezés nem lehetséges a konfliktus kiváltó okainak elhárítása nélkül. Mindenekelőtt meg kell szüntetni Oroszországot a NATO bővítésével és Ukrajnának a NATO-ba történő bevonásával kapcsolatban érintő biztonsági fenyegetéseket. Legalább ilyen fontos az emberi jogok tiszteletben tartásának biztosítása azokon a területeken, amelyek a kijevi rezsim ellenőrzése alatt maradnak, mivel 2014 után az mindent elpusztít, ami Oroszországhoz, az oroszokhoz és az orosz ajkú emberekhez kapcsolódik – az orosz nyelvet, kultúrát, hagyományokat, a kanonikus ortodoxiát és az orosz nyelvű médiát” – mondta a Magyar Nemzet kérdésére Szergej Lavrov.

„Mindezeket a téziseket egy jogilag kötelező erejű békemegállapodásban kell rögzíteni. Ukrajnának vissza kell térnie államiságának gyökereihez, és követnie kell fennállásának jogalapját megteremtő dokumentumok szellemét és betűjét” – mondta el a miniszter.

„Szeretnék emlékeztetni arra, hogy semleges, el nem kötelezett és nukleáris fegyvermentes státuszát Ukrajna az 1990. évi, állami szuverenitására vonatkozó nyilatkozatban nyilvánította ki. 1991 augusztusában a Legfelsőbb Tanács elfogadta Ukrajna függetlenségének kikiáltásáról szóló törvényt, amely megerősítette a nyilatkozat rendelkezéseinek rendíthetetlenségét. A Függetlenségi Kiáltvány Ukrajna jelenlegi alkotmányának preambulumában szerepel” – hangsúlyozta a Szegrej Lavrov.

Magyar hírlap

Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.