Trump egyelőre nem kéri Izraelt az Irán elleni akciójának leállítására

2025. június 21. szombat. 6:23
Frissítve: 2025. június 21. 6:25

Az elnök kérdésre válaszolva kifejtette, hogy egy ilyen kérést Izrael felé most nagyon nehéz lenne megtenni, mert „nyerésben van”. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok kész, hajlandó és képes tárgyalásra, valamint hozzátette, hogy „beszéltünk Iránnal, és majd meglátjuk mi történik”. A Fehér Ház szóvivője még csütörtökön arról beszélt, hogy az elnök két héten belül határoz arról, hogy az Egyesült Államok közvetlen módon bekapcsolódik-e Izrael oldalán, elsősorban iráni nukleáris létesítmények elleni katonai művelettel.

Donald Trump New Jersey-be érkezése után a repülőtéren nyilatkozott, ahol azt is szóvá tette, hogy Tulsi Gabbard, az amerikai nemzeti hírszerzési igazgatója téved az Irán által megtestesített fenyegetés ügyében, és abban hogy ne lenne bizonyíték arra, hogy Irán atomfegyvert épít.

Megismételte azt az állítását, hogy az izraeli katonai beavatkozás híján Irán akár már hetek, de hónapokon belül bizonyosan legyártott volna atomfegyvert.

Az elnök azt is kifejtette, hogy Európa nem fog tudni sokat segíteni Irán és Izrael háborújának ügyében, amivel arra reagált, hogy Németország, Nagy-Britannia, Franciaország, valamint Irán vezető diplomatái pénteken tárgyalóasztalhoz ültek Genfben. A megbeszélés, amelyen Kaja Kallas európai uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő is részt vett, látható eredmény nélkül ért véget, bár a felek hangsúlyozták, hogy nyitottak a további tárgyalásokra.

Szintén pénteken ENSZ Biztonsági Tanácsában a közel-keleti háborús helyzet miatt összehívott rendkívüli tanácskozáson Danny Danon Izrael nagykövete azzal bírálta Iránt, hogy „globális terrorizmust szít, miközben áldozatot játszik”. Szavait Szaid Jiravanihoz, Irán ENSZ képviselőjéhez intézve úgy fogalmazott, hogy „Ön védelmet kér a tanácstól, miközben az én népem kiirtására sző terveket, ebből elég”. „Ön nem egy áldozat, még csak nem is diplomata, hanem egy farkas, aki diplomatának tetteti magát” – fogalmazott az izraeli diplomata.

Magyar hírlap

Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.