„Irán soha nem fogja megadni magát”

MH/MTI
2025. június 18. szerda. 14:44

Hamenei hangsúlyozta, hogy Iránra nem lehet sem békét, sem háborút rákényszeríteni.

„Az értelmes emberek, akik ismerik Iránt, az irániakat és a történelmét, soha nem szólnának ilyen fenyegető stílusban ehhez a néphez, mert az iráni nép nem adja meg magát” – üzente Hamenei.

A nyilatkozatban, amelyet az iráni állami tévében olvastak be, az ajatollah kijelentette: az Egyesült Államoknak tudnia kell, hogy bármilyen amerikai katonai beavatkozás „kétségtelenül komoly, helyrehozhatatlan károkkal” járna.

Irán legfőbb vezetője legutóbb pénteken szólalt meg nyilvánosan, miután Izrael megindította légicsapásait Irán ellen.

Kedden Donald Trump azt írta a Truth Social közösségi oldalon, hogy feltétel nélküli megadást vár el Irántól. Egy másik bejegyzésében Ali Hamenei ajatollahra utalva az amerikai elnök azt írta, hogy „pontosan tudjuk, hol bujkál az úgynevezett legfőbb vezető”. Hozzátette, hogy „könnyű célpont, de biztonságban van – nem fogjuk kiiktatni őt, legalábbis egyelőre”. Trump egyben óva intett attól, hogy Irán civileket vagy amerikai katonákat vegyen célba, és úgy fogalmazott, hogy „fogytán a türelmünk”.

Magyar hírlap

Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.