Népszavazás a láthatáron?
A Calexit nem egy légből kapott ötlet. A szecesszionista mozgalom évtizedes múltra tekint vissza, és 2028-ban referendumot szeretne tartani az alábbi kérdéssel: „Should California leave the United States and become a free and independent country?”
A kezdeményezést januárban hitelesítette a választási iroda. Ez azt jelenti, hogy amennyiben július végig sikerül 546 651 támogatót találni, a népszavazást megtartják. A kiválási folyamat megkezdéséhez a referendumon a választásra jogosultak legalább felének részt kellene vennie, és az igenek arányának meg kell haladnia az 55 %-ot.
De még így sem biztos, hogy kikiáltják a független Kaliforniai Köztársaságot. Előbb ugyanis egy bizottság komolyabban megvizsgálná az elszakadás lehetőségét, és tárgyalásokat kezdene Washingtonnal.
Kalifornia társadalmi profilja
A nyugati-parti állam demográfiai összetétel meglehetősen „színes”, erős többséget alkotnak azok, akik „nem fehérek”. Tavalyi becslések szerint Kalifornia népessége 39,43 millió fő. Ebből latinó vagy hispán: 40,4%, ázsiai: 16,5%, fekete 6,5%. A 2024-es elnökválasztás eredményei is figyelemreméltóak: Harris 58,5 %, Trump 38,3 %.
Donald Trump győzelme után sok elkeseredett demokrata támogathatja a szecessziót amolyan végső megoldásként. Ez tény, és nem vélemény, hiszen 2014-ben, tehát az Obama-adminisztráció végéhez közeledve a Calexit népszerűsége még meglehetősen alacsony volt (20 %), nem egészen két év republikánus kormányzás után (2017) viszont az arány felugrott 32 %-ra.
Ha pedig igaz, amit a YouGov állít, akkor a reprezentítv felmérésük szerint most Trump visszatérésének elkerülhetetlensége is elég volt, hogy feltüzelje az embereket, ugyanis 2025 januárjában a válaszadók 61 %-a támogatta a függetlenséget, bár a markáns többség (63 %) az autonómiával is beérné.
Szecessziópárti érvek
Az egyik legfontosabb érv a függetlenség mellett Kalifornia gazdasági ereje. A 2024-es adatok szerint az állam bruttó hazai terméke elérte a 4,10 billió dollárt, ezzel megelőzve Japánt, amely a maga 4,01 billió dolláros GDP-jével a világ negyedik legerősebb gazdaságának számított. Ez azt jelenti, hogy Kalifornia önálló országként elorozhatná tőle ezt a pozíciót – és Németországot elnézve, hamarosan a dobogóra is felférne.
A gazdasági súly nem pusztán volumen kérdése. Kalifornia technológiai és innovációs központként is meghatározó. Itt található a Szilícium-völgy, a világ legnagyobb IT- és startup-fellegvára, Hollywood, a globális szórakoztatóipar központja, valamint egy sor biotechnológiai és megújuló energiára szakosodott vállalat is.
2012-ben a kaliforniai kockázatitőke-befektetések értéke meghaladta az összes többi állam együttes befektetését – és a trend azóta nagyjából változatlan.
A függetlenségi érvrendszer másik pillére Kalifornia kereskedelmi és földrajzi helyzete. A Csendes-óceán partján fekvő állam több nagy tengeri kikötővel rendelkezik, élükön Los Angeles és Oakland termináljaival. Ezek révén Kalifornia szoros kapcsolatokat ápol Ázsiával és Mexikóval, amelyek a jövőben akár új, független kereskedelmi partnerekké válhatnának.
Az állam mezőgazdasága is meghatározó, különösen a belföldi élelmiszer-ellátásban és exportban.
Végül, de nem utolsósorban ne feledkezzünk meg Kalifornia progresszív társadalmáról, amire a választási eredmények kapcsán már utaltunk. Az állam a klímavédelem, a bevándorláspolitika és az egészségügyi ellátás terén rendre az USA többi részét megelőzve vezetett be minden liberális reformot. Ez a fajta nyitottság és pluralizmus is azt sugallja, hogy egy független Kaliforniának lenne saját, markáns arculata és politikai irányvonala – amely nem feltétlenül egyeztethető össze Washington jelenlegi kurzusával.
Mi szól az elszakadás ellen?
Bár Kalifornia gazdaságilag erős, az elszakadás komoly kihívások elé állítaná. Az egyik legsúlyosabb kérdés az energiafüggőség.
Jelenleg csak az Egyesült Államok teljes földgáztermelésének kevesebb mint 2 százalékát adja, miközben saját szükségletének csupán egyhatodát tudja helyben fedezni. A többi gázt csővezetéken importálják más amerikai államokból és Kanadából.
A villamosenergia terén sem teljesen önellátó Kalifornia: a szükségleteinek 20–33 százaléka ugyancsak más államokból érkezik. Az is igaz viszont, hogy élen jár a megújuló energiaforrások – különösen a nap- és geotermikus energia – kiaknázásában, és a hálózati akkumulátorok telepítésében. A teljes energiaszuverenitás elérése viszont így is hosszú időt és jelentős beruházásokat igényelne. A karbonsemlegesség elérésének céldátuma 2045.
Alternatív megoldás lehetne a mexikói gázimport, ám ehhez új infrastruktúra kiépítése szükséges, amely szintén komoly költségekkel jár.
A jogi akadályok is jelentősek. Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának Texas v. White (1869) döntése alapján egy állam nem válhat ki egyoldalúan a szövetségből, csak szövetségi jóváhagyással – vagy forradalmi úton, már amennyiben képes megvédeni magát a csatatereken.
A függetlenség kinyilvánítása jogi szempontból tehát jelenleg érvénytelen lenne, és valószínűleg politikai-társadalmi válsághoz vezetne.
A szövetségi kormány aligha engedné el Kaliforniát. A legfőbb félelem az úgynevezett dominóeffektus: ha Kalifornia sikerrel válna ki, az példát mutathatna más államok – például Oregon, Washington (nem a DC) vagy Texas – számára, és ez az Egyesült Államok felbomlásáig is elvezethetne.
Nem mellesleg a nyugati parti támaszpontok nélkül az USA Csendes-óceáni dominanciája elképzelhetetlen.
Végeredmény: Realitás vagy álom?
A független Kaliforniai Köztársaság gondolata jelenleg inkább csak egy elméleti lehetőség. Bár bizonyos feltételek adottak, a tényezők összevetése azt mutatja, hogy a teljes elszakadás nem reális opció.
Gazdaságilag Kalifornia képes lenne önálló államként működni, de ez csak fokozatos, hosszú távú átmenet révén lenne megvalósítható. Az energiafüggetlenség, az infrastruktúra, valamint a jogi és diplomáciai keretrendszer kiépítése évekbe, sőt akár évtizedbe is telhet.
Társadalmi szinten viszont egyértelműen nő a szuverenisták aránya, és Donald Trump újraválasztása olaj volt a tűzre. Az egyre konfrontatívabb retorika, a kompromisszumokat elutasító kormányzati stílus, valamint a Los Angeles-i zavargások hatósági kezelése komoly bizalmi válságot idézett elő, és joggal vetődik fel a kérdés: vajon hány ilyen konfliktusra számíthatunk még a következő években?
Változás hiányában egyre hangosabbá válhatnak az autonómiakövetelések – ahogy fentebb említettük: többen vannak, akik a kilépés helyett azt mondják, meg kell állítani Washingtont, és vissza kell szerezni bizonyos jogköröket.
Az amerikai politikai elit számára tehát nem a Calexit az igazi veszély, hanem az egyre mélyülő társadalmi megosztottság. Trump külpolitikája arra épül, hogy fenntartsa az USA vezető szerepét a világban, miközben nem hajlandó partnerként tekinteni más hatalmakra, és meg akarja akadályozni új geopolitikai erőterek kialakulását. Ez az ambíció azonban összeegyeztethetetlen egy belsőleg széttartó, bizalmatlan nemzettel.
Ha nem vigyáz, akkor nem a „Make America Great Again” szlogennel fog bevonulni a történelemkönyvekbe, hanem azzal a mondattal, hogy ő volt a „president who made America small again.”
